Méltó kezdete a befejezésnek

Sziasztok!

Na, késlekedtem, de sok minden közbejött! Tök mindegy, most itt vagyok! Remélem, azért még szoktatok néha benézni. De nem húzom az időt.

Jó olvasást!

Epilógus

Hát ez nem jött össze! Pedig ezt most tényleg akartam! Teljes szívemből reméltem, hogy valakinek végre elmondhatom a titkom, de úgy tűnik, hogy haragszanak rám odafönn. Mert ez nem stimmelt, illetve semmi sem. Az utóbbi időben semmi sem alakult úgy, ahogy elterveztem. És ez zavart. Pedig én csak őszintén el akartam mondani valakinek. Mindegy, hogy kinek, egy ismerős is megtette volna. Akárki.

És ráadásul még kaptam egy újabb "ajándékot" is! Ugyanis csak púp a hátamon a két hódoló. Mondjuk Andrew soha, egy szóval sem utalt arra, hogy barátságnál többet akarna, de mikor megjelentem az iskolában, egyből rám támadt. És nem csak ő. A fél suli ott tolongott, hogy megtudja: jól vagyok, nem haltam meg, nem is fogok egy hamar, ez a jóképű pasi mellettem a nagybátyám, egy hónapig itt lesz, stb. Jó isten! Hogy ezeknek mennyit jár a szája! Nekem már a felénél el kezdett fájni a fejem, de ők csak nyomták tovább és tovább és tovább. Vég nélkül. Na jó, amíg be nem csöngettek.

De az órán sem lett jobb, mert utána meg a tanár pofázott egyhuzamban. ÉS AZ ISTENNEK SEM AKARTA ABBAHAGYNI! Pedig én nem vágytam másra, mint egy kis nyugis pihire, miközben ő okítja a csürhét. Hát jó, hogy nem jöhetett össze, mert éppen én voltam az, akit kérdezgetett. Hurrá!

De legalább ott volt mellettem Trev, aki megmentett. Hősiesen beszélt helyettem, mert az én szám út közben valahol elkopott, így védve a "jogaimat".

Chö, legalább nem ezzel telt el az óra!

Tíz perc múlva a tanár végre el kezdett tanítani, de még akkor is engem zargatott! Nem süt szemedbe a nap, Sam? Nem fáj a fejed, Sam? Nem ....! És ezt öt percenként kezdte előröl. Az agyam majd eldurrant már a sok ostoba és felesleges kérdéstől! De aztán végre kicsöngettek és én szabadon menekülhettem. Trev koslatott utánam, rajta pedig ott lógott az összes kis ribanc, de most komolyan. Szinte oda csorogtak a nyakába. Szánalmas!

Mivel viszont el kellett intéznem dolgaimat a női terepen, megkértem Trevort, hogy sétáljon egyet vagy valami. Ő vette a célzást. Én pedig szépen beballagtam a mosdóba. Ott viszont "enyhe" ócsárolás ütötte meg a fülemet, még hozzá olyan, ami rólam szólt. És mivel már hallottam ezeket a hangokat máskor is, nem ért váratlanul mikor megpillantottam a hang gazdáját. Én ránéztem, ő pedig rám pillantott. Majd széles, görbe vonalat varázsolt az egyenes, telt ajkaiból, mégpedig a gúnyosabbik fajtából. Visszamosolyogtam rá és felé léptem egyet. De ő még mindig csak mosolygott.

Gyorsan mozdultam. Talán részben önkénytelenül, de azért persze élveztem a dolgot. Elkaptam a haját. Olyan erősen megrántottam, hogy sikoly szakadt fel ajkai közül, de aztán rögtön elnémult, mert még mindig a hajánál fogva el kezdtem vonszolni az ajtó felé. Csak nyöszörgött, eközben pedig a másik jó madár, Connie a hátamra ugrott. S mivel nem ért váratlanul a dolog, így össze sem rezzentem, csupán a falnak vetettem a hátam, de teljes erőmből. Persze Cynthia észrevette a lehetőséget és kirántotta markomból a tincseit. Nem aggódtam különösebben, mert ha akarom, úgyis elkapom újra. És ez erősen szándékomban is állt. Connie nyögve csúszott le a falon, nem is vártam mást, amilyen kicsi a drága. Cynthia már talpon volt és szinte vicsorgott, de engem inkább egy dühös kis békára emlékeztetett. Kidüllesztette a szemeit és próbált vérszomjasan kinézni, de persze mindez nem jött össze neki, mondjuk amilyen kis cafka, nem is csodáltam.

Újra neki ugrottam, de ezúttal készült a dologra. Ökleit összeszorította, de olyan szánalmasan festett, hogy nevetnem kellett rajta. Így elnéztem a dolgot, talán kissé le is becsültem az ellenfelem. Egy szánalmas ütés majdnem betalált nekem, magamban gratuláltam neki, viszont onnantól komolyan vettem a küzdelmet, koncentrálni kezdtem. Kirúgtam a lábait alóla és ismét elkaptam, de ezúttal a karjainál fogva. Tekergőzött, rúgott, karmolt és próbált harapni is, de erősen fogtam, majd egy hirtelen mozdulattal nekivágtam a falnak. Csak úgy nyekkent. Connie-ra pillantottam. Még mindig a földön volt, viszont próbált feltápászkodni, visszanéztem Cynthiára. Majd halk, de tiszteletet parancsoló hangon megszólaltam.

- Jegyezd meg, Édesem! Nem akarom megtudni, hogy még egyszer a szádra veszed a családom. Mert még ennél is keményebb kiképzést kapsz az utcai harcból. Ez volt az első lecke, a második durvább lesz!

Majd pedig elhagytam a mosdót, időközben pedig mivel elfelejtettem azt is, hogy egyáltalán ki kellett mennem a mosdóba, így meglepetten pillantottam fel Trevre, mikor a dolog sikere felől érdeklődött. Csak elmosolyodtam, majd azt mondtam neki:

- Persze, jobban is, mint terveztem! - Majd rámosolyogtam és megkértem, hogy menjünk a következő órára.

Ott is ugyanazt csinálta a tanár, csak ezúttal az óra közepén kihivatott az igazgató. Én nem lepődtem meg, de Trevor ismét kíváncsian és most már egy kis gyanúval vizslatott. Én csak rámosolyogtam.

- Hidd el! Minden visszatért a régi kerékvágásba. Egy percig sem kellett volna kételkednetek!

Háhá! Tesóm véleményét kikértem:

- Na, jó lett?

- Aham! - Rázta meg a fejét bólogatva. - Jól megverted!

Nos igen, azt hiszem ez méltó befejezése volt az első könyvnek, de terveim szerint a második még jobb lesz. Tarts velem, ha érdekel! :D

Üdv, PinBlue!