Sziasztok!
Na, meghoztam a kövit! Nem igen tudok hozzáfűzni bármit is így tehát csak ennyi előre: Jó olvasást!
- Ms. West! Köszönjük, hogy megtisztelt minket a jelenlétével. - lekicsinyítőn néztem erre a pöcsre, mert ezzel az egy mondattal fölhúzott. Az osztály tudta mi várható, persze kussba volt mindenki.
- Ó, szóra sem érdemes Mr. Louis! Tudom, hogy a napja fénypontja mikor engem megláthat. Ha már a felesége kirugdalta az ágyból. - mentem a helyemre miközben végig a tanár szemébe néztem.
- Ms. West, azonnal menjen az igazgatói irodába!
- Miért? A dirit is ott hagyta a felesége? Mennem kell őt is vigasztalni? - már simán leültem volna a helyemre mikor észre vettem a "Trón bitorlót." Szemei kissé frusztráltan néztek rám és némi elismerés is csillant bennük a kíváncsiságon kívül. Végig néztem rajta, de eléggé nyámnyilának tűnt annak ellenére, hogy valamiféle vonzerő áradt belőle.
- Hé, ez meg ki? - a tanár köhintett és újra megszólalt.
- Arra a személyre céloz aki a helyén ül Samantha?
- Nem, én Csőrikére meg Piroskára gondoltam. Naná, hogy erre a muksóra.
- A Muksó helyett örülnék, ha Douglasnek vagy Dougnak hívnál. - szemei most jegesen csillogtak és veszedelmet sugároztak.
- Jó Muksókám, majd ha eszembe jut. - próbáltam volna leülni, de egy mm-el se mozdult. Haragosan fújtam.
- Muksó! Nem ülnél át a másik székre legalább, ha már ide tetted a hátsód?
- Douglas! A nevem Douglas.
- Rendben! Douglas, átülnél a másik székre? - nem szólt semmit csak megtette amit kértem. Leültem majd még odasúgtam:
- Kössz, Muksó! - halkan szitkozódott.
- Na, most hogy Ms. West jól érzi magát végre, talán kezdhetnénk az órát.
Nem szóltam semmit, bedugtam a fülest és élveztem a rock lüktetését. Szemeim lehunytam és magam elé képzeltem a koncert őrült tombolását. Talán még az ütemet is vertem az ujjaimmal. De hirtelen olyan érzésem volt, hogy valaki figyel. Kinyitottam hát a szemem és oldalra pillantottam. Muksó nézett, mit nézett? Egyenesen bámult. Zord és komoly pillantása zavart, így jobb ötlet híján kinyújtottam rá a nyelvem. Döbbenete visszatükröződött egész arcán és már épp mondani akart valamit mikor csöngettek.
- Miért várjam meg mire kinyögsz egy épkézláb mondatot? - gondoltam magamban és a válltáskámat fölkapva elpucoltam az osztályból.
- Utálom a törit. - dühöngtem gondolatban. Megnéztem az időt.
- Hurrá, még öt órán keresztül itt rohadhatok. - ezt már hangosan mondtam.
Sietős léptekkel mentem spanyolra, a kedvenc órámra. Mint mindig, most is elsőként értem a terembe. A tanárnő mosolyogva fogadott. Mrs. Cortez mindig örült nekem, én voltam a kedvenc diákja. Csak ezért jártam be a suliba. Viszonoztam a gesztust majd leültem. Nem szólt egy szót sem, csak lapozta tovább a divatlapját. Mrs. Cortez az alig 30 évével simán kenterbe verte az épp 20 éves Ms. Morth-ot. Mert míg Mrs. Cortez gyönyörű volt enyhén hangsúlyos barnaságával és természetes fekete hajával, addig Ms. Morth fehér, szinte már albínó fakóságával és hidrogén szőkére festett hajával rémséges volt. Míg ezen merengtem megtelt a terem tanulókkal, a csöngetésig kb. még 3 perc volt mikor belépett Muksó. Fájdalmasan nyögtem egyet és lehajtottam a fejem a padra. Persze Mrs. Cortez félre értelmezte.
- Samantha, rosszul érzed magad? - hangjából féltés sugárzott. Természetesen Muksó azonnal kiszúrt. - Nem, Mrs. Cortez. Jól vagyok. - bólintott, de szeme sarkából engem fürkészett. Muksó kihasználta figyelmetlenségem és mellém huppant.
- Szia! Bocs, előbb nem volt alkalmam bemutatkozni. A nevem Douglas Dread. A csa... - türelmetlenségemben félbeszakítottam.
- Oké, Muksókám! Nem kell a rizsa. Tudd meg, hogy nem érdekel, főleg nem spanyol órán. Így kérlek, haggy békén, érthető volt? - néztem rá, egyenesen a szemébe.
Tudtam, hogy durva voltam, de mégis rossz volt felfedezni pillantásában a lassan kialakuló ellenségességet. Inkább elfordultam. Az óra az átlaggal szemben mocskosul csigán telt. Kínlódásom közepette az is föltűnt, hogy Muksó megfeszített tagokkal ült mellettem. Keze hófehér volt annak ellenére is, hogy ökölbe szorította és erei kiduzzadtak. Furcsán néztem rá, de fagyos tekintetével találkozván inkább az anyagra figyeltem. Lábammal doboltam türelmetlenségemben.
- Mikor csöngetnek már? - mormogtam csak úgy magamnak.
- Tessék? - kérdezte Doug.
- Semmi. - mondtam és abban a pillanatban fölharsant az életemet megmentő csengő. Örömtelin sóhajtottam. Rohamléptekkel indultam az ajtó felé, ismét sóhajtva mikor kiértem. Még visszakiáltottam:
- Viszlát Mrs. Cortez!
Nos gyerekek, mára ennyi lenne! Kérlek kommenteljetek, hogy tetszik-e! Előre is köszönöm, hűséges írótok:
PinBlue!
2. fejezet
- Ms. West! Köszönjük, hogy megtisztelt minket a jelenlétével. - lekicsinyítőn néztem erre a pöcsre, mert ezzel az egy mondattal fölhúzott. Az osztály tudta mi várható, persze kussba volt mindenki.
- Ó, szóra sem érdemes Mr. Louis! Tudom, hogy a napja fénypontja mikor engem megláthat. Ha már a felesége kirugdalta az ágyból. - mentem a helyemre miközben végig a tanár szemébe néztem.
- Ms. West, azonnal menjen az igazgatói irodába!
- Miért? A dirit is ott hagyta a felesége? Mennem kell őt is vigasztalni? - már simán leültem volna a helyemre mikor észre vettem a "Trón bitorlót." Szemei kissé frusztráltan néztek rám és némi elismerés is csillant bennük a kíváncsiságon kívül. Végig néztem rajta, de eléggé nyámnyilának tűnt annak ellenére, hogy valamiféle vonzerő áradt belőle.
- Hé, ez meg ki? - a tanár köhintett és újra megszólalt.
- Arra a személyre céloz aki a helyén ül Samantha?
- Nem, én Csőrikére meg Piroskára gondoltam. Naná, hogy erre a muksóra.
- A Muksó helyett örülnék, ha Douglasnek vagy Dougnak hívnál. - szemei most jegesen csillogtak és veszedelmet sugároztak.
- Jó Muksókám, majd ha eszembe jut. - próbáltam volna leülni, de egy mm-el se mozdult. Haragosan fújtam.
- Muksó! Nem ülnél át a másik székre legalább, ha már ide tetted a hátsód?
- Douglas! A nevem Douglas.
- Rendben! Douglas, átülnél a másik székre? - nem szólt semmit csak megtette amit kértem. Leültem majd még odasúgtam:
- Kössz, Muksó! - halkan szitkozódott.
- Na, most hogy Ms. West jól érzi magát végre, talán kezdhetnénk az órát.
Nem szóltam semmit, bedugtam a fülest és élveztem a rock lüktetését. Szemeim lehunytam és magam elé képzeltem a koncert őrült tombolását. Talán még az ütemet is vertem az ujjaimmal. De hirtelen olyan érzésem volt, hogy valaki figyel. Kinyitottam hát a szemem és oldalra pillantottam. Muksó nézett, mit nézett? Egyenesen bámult. Zord és komoly pillantása zavart, így jobb ötlet híján kinyújtottam rá a nyelvem. Döbbenete visszatükröződött egész arcán és már épp mondani akart valamit mikor csöngettek.
- Miért várjam meg mire kinyögsz egy épkézláb mondatot? - gondoltam magamban és a válltáskámat fölkapva elpucoltam az osztályból.
- Utálom a törit. - dühöngtem gondolatban. Megnéztem az időt.
- Hurrá, még öt órán keresztül itt rohadhatok. - ezt már hangosan mondtam.
Sietős léptekkel mentem spanyolra, a kedvenc órámra. Mint mindig, most is elsőként értem a terembe. A tanárnő mosolyogva fogadott. Mrs. Cortez mindig örült nekem, én voltam a kedvenc diákja. Csak ezért jártam be a suliba. Viszonoztam a gesztust majd leültem. Nem szólt egy szót sem, csak lapozta tovább a divatlapját. Mrs. Cortez az alig 30 évével simán kenterbe verte az épp 20 éves Ms. Morth-ot. Mert míg Mrs. Cortez gyönyörű volt enyhén hangsúlyos barnaságával és természetes fekete hajával, addig Ms. Morth fehér, szinte már albínó fakóságával és hidrogén szőkére festett hajával rémséges volt. Míg ezen merengtem megtelt a terem tanulókkal, a csöngetésig kb. még 3 perc volt mikor belépett Muksó. Fájdalmasan nyögtem egyet és lehajtottam a fejem a padra. Persze Mrs. Cortez félre értelmezte.
- Samantha, rosszul érzed magad? - hangjából féltés sugárzott. Természetesen Muksó azonnal kiszúrt. - Nem, Mrs. Cortez. Jól vagyok. - bólintott, de szeme sarkából engem fürkészett. Muksó kihasználta figyelmetlenségem és mellém huppant.
- Szia! Bocs, előbb nem volt alkalmam bemutatkozni. A nevem Douglas Dread. A csa... - türelmetlenségemben félbeszakítottam.
- Oké, Muksókám! Nem kell a rizsa. Tudd meg, hogy nem érdekel, főleg nem spanyol órán. Így kérlek, haggy békén, érthető volt? - néztem rá, egyenesen a szemébe.
Tudtam, hogy durva voltam, de mégis rossz volt felfedezni pillantásában a lassan kialakuló ellenségességet. Inkább elfordultam. Az óra az átlaggal szemben mocskosul csigán telt. Kínlódásom közepette az is föltűnt, hogy Muksó megfeszített tagokkal ült mellettem. Keze hófehér volt annak ellenére is, hogy ökölbe szorította és erei kiduzzadtak. Furcsán néztem rá, de fagyos tekintetével találkozván inkább az anyagra figyeltem. Lábammal doboltam türelmetlenségemben.
- Mikor csöngetnek már? - mormogtam csak úgy magamnak.
- Tessék? - kérdezte Doug.
- Semmi. - mondtam és abban a pillanatban fölharsant az életemet megmentő csengő. Örömtelin sóhajtottam. Rohamléptekkel indultam az ajtó felé, ismét sóhajtva mikor kiértem. Még visszakiáltottam:
- Viszlát Mrs. Cortez!
Nos gyerekek, mára ennyi lenne! Kérlek kommenteljetek, hogy tetszik-e! Előre is köszönöm, hűséges írótok:
PinBlue!
