"Föl kell állni, számon kérni azt akitől kapod..."

Bocs a sok halasztás miatt, de mindig közbejött valami...:(, hát ez van sajna! De most frissen, itt az új, remélem tetszik majd! Jó olvasást! XD

Később az ebédlőben szokásos asztalunknál vártam Dokit. Mosolyogva vártam, hogy leüljön velem szemben, de amint megláttam arcomra fagyott a mosoly.

- Ki volt? - modorról megfeledkezve kiáltottam föl.

- Nyugi, Sam! Nincs hézag. Ez csak... - nem találta a szavakat.

- Ez csak, mi? Még egyszer, utoljára kérdem: Ki volt? - hangom mély lett, mint mindig mikor az ideg ellepte az agyam.

- Jeremy. - sóhajtott fájdalmasan.

- Mindjárt jövök. - hangom nem ígért sok jót a harag keltőjének.

- Sam, nem kell. - szólt még utánam, mert már indultam is annak a baromnak a keresésére.

- Csak jégért megyek - végül is félig igazam mondtam. Az ajtón kifelé menet majdnem fölborítottam a bejövőt, aki természetesen Doug volt. A vörös ködtől bódult elmével csak ennyit vakkantottam oda:

- Bocs. - válaszát nem hallottam, csak mentem egyenesen a folyosó túlsó végén ácsorgó és vigyorgó Jeremy felé. Persze, hogy vigyorog, még nem tudja mi vár rá.

- Most megdöglessz. - mondtam félhangosan. Mikor odaértem hozzá, megkocogtattam a vállát.

- Igen? - kérdezte és felém fordult, lentről haladt lassan, szinte lustán mért végig. Mikor végre a szemembe nézett már bamba vigyor lógott azon az ocsmány pofáján. - Mondd, mi kéne?

- Ismersz te egy bizonyos Samantha West-et? - kérdeztem és édes mosolyt tudtam varázsolni a grimaszom helyett. Azon is csodálkoztam, hogy nem dobtam ki rögtön a taccsot.

- Ja. - mondta flegmán - Valami idegbeteg csaj, de még nem láttam soha. Mié'? Mi van vele? -azt hittem legalább tudta, miért tartanak "idegbeteg"-nek. Úgy látszik nagy meglepetés készül számára.

- Az, hogy mindjárt megismered az öklét. - és ütöttem. Meglepettségében megtántorodott, ami most - mivel csak 160 centire terveztek az ő 180-jával szemben - jól jött, így bevittem neki egy bal fölütést is a jobb horog mellé. Olyan ideges voltam, hogy azt hittem elkezdem rugdosni és karmolni is, és csak úgy mellékesen a köpéstől se álltam már messze. De azért idáig ,még nem süllyedtem. Elegendő volt, hogy láthattam a kínt a szemében és a dühöt amikor meg próbált visszaütni. Ami annak köszönhetően, hogy félrehúztam a fejem, ő pedig a tömör tégla falat találta el, csak még nagyobb elégtétel volt számomra. Majdnem felkacagtam mikor felordított, mint egy óvodás. Most komolyan, azt hittem el kezd sírni és anyuci szoknyáját keresni. Szánalmamban inkább abba hagytam az egészet és csak most hallottam meg a lelkes drukkolásokat és fogadásokat, vajon ki nyer. A tömeg hangos volt, de azért oda hajoltam ehhez a patkányhoz és a fülébe sziszegtem:

- Ha megtudom, hogy csak a közelébe is mentél vagy ócsárolod a haveromat, nem csak ízelítőt kapsz hanem teljes verziót, érthető volt?

- Ihen! Pehsze! - az orrából csöpögött a vér, így nem csodáltam, hogy kissé pösze volt.

- Reméltem is! - majd a közönségünk felé fordultam. - Tudna valaki jeget hozni? - s az egyik elsős már szaladt is.

Hamarosan kezemben a zacskó jéggel, Dokihoz siettem.

- Jól vagy? - és arcához nyomtam a jeget. Szisszenve fogadta a hűsítő segítséget.

- Kössz, remekül. - mondta szokva a hideget.

- Nem úgy néz ki - hangom gyengéd lett - Tudok valamiben segíteni?

- Semmiben. De megtudtál valamit az újakról?

- Nem sokat, mert Muksó kiakasztott. Akarom mondani Douglas Dread.

- Na, hadd halljam! - és elmeséltem neki elejétől végéig. Mire befejeztem megszólalt a csengő. Fölálltunk és indultunk infóra. Ezenkívül még matekra és tesire jártunk együtt. A folyosó szélén Jeremy játszotta a mártírt, s mikor meglátta, hogy Dokival beszélgetek és szemem sarkából őt figyelem még mindig gyilkos dühvel, összehúzta magát. Elvigyorodtam és többet nem is néztem felé.

Az infó és a matek gyorsan eltelt, de aztán jött a másik kedvencem: a tesi. Alig, hogy kiértem a lány öltözőből már rohantam is a fiukéhoz, Dokihoz. Megálltam és nem is vártam sokat mire kijött valaki.

- Képzeld el... - elakadtam, mikor pillantásom egy hófehér arccal keresztezett aranybarna szembe ütközött.

- Mit? - kérdezte meg-megránduló szájsarokkal Doug.

- Bocs, semmit! - csak hebegtem-habogtam összevissza, mikor az ajtón kilépett Doki. Odaléptem hozzá és a Rock Királyokról kezdtem el neki halandzsázni, mint mindig. S e-közben újra eszembe ötlött egy gondolat.

- Tudod mit?

- Na, mi van megint? - kérdezte mosolyogva ami furcsa alakot adott a zöldeskék fejének.

- Csináltatok még egy tetkót!

- Még egyet? - kérdezte döbbenten.

- Aha. Mit szólsz hozzá?

- Nem rossz gondolat. És milyet, na meg hova?

- Nem tóm még, hogy mit, de a lapockámra.

- Semmilyen ötleted nincs? - nézett rám gyanakodva

- Igazándiból... - nem fejeztem be, csöngettek. - Majd elmondom.