Sziasztok!
Nem tudom, hogy ki van, és hogy ki nincs,
de legyen ez egy szívből jövő, mesés kincs.
Titok már nem kell, tehát tőlem ne is remélj,
hazudni nem fogok, ennél többet kell, hogy érj.
Mosolyogj és sose bánd, ha nem találsz semmit,
Fontosat ne kérj, meglátod, rajtad örömmel segít.
Nos, egy kicsit bénácska, de a karácsony hangulata, ha enyhén is, de engem is utolért. Nem tudok semmi jót, rosszat, kellemeset vagy meglepőt közölni, úgyhogy csak ennyit:
Jó olvasást!
- Na, mondd csak, felkészültél egy kis utazásra? - Mosolya szélesen virított jóképű arcán.
Az órára sandítottam és boldogan konstatáltam, hogy valóban eljött a hazamenetel ideje. Juhé! Vigyorogva ugrottam ki az ágyból, miközben Jimmy egy tüzes rocky zenékkel megtűzdelt csatornára kapcsolt. Megpördültem a tengelyem körül egyszer, kétszer, majd harmadszor is és úgy tekeredtem kinyújtott karjaiba. Vigyorom az övében tükröződött, mintha csak egy eldeformált tükörbe néztem volna. Bal kezem csípőmre tettem, míg jobbomat az ő baljába helyeztem. Lábai az enyémekkel mintegy akadálypályát képeztek, ahol nem volt megállás, csakis tánc. Csípőnkkel őrültek módjára köröztünk, esküszöm, mintha egy bolondokházában lettünk volna. De minket nem zavart, csináltuk tovább. A dallam pergő volt és feltüzelte az eddig unalmasan szunnyadó véremet. Eszméletlen volt. Belekapaszkodtam kezeibe és együtt dőltünk hátra mintegy kettős hidat alkotva testünkkel. A ritmus végig rázkódott gerincoszlopom mentén és eljutott az agyam primitív részébe. Azt hittem, ott fogok eszméletlenül összerogyni a gyönyörűségtől. Azután következett a sótörés. Egyszerre közeledtünk a földhöz, végig egymás szemébe nézve, majd pedig felfelé vettük az irányt a lábtörlés végső befejezéseként. Már nem láttam a sivár falakat, csupán Jimmyt és a levegőben görcsösen rángatózó ritmust. Mikor újra eredeti magasságunkon voltunk és már csak csípőnk csavargattuk, Jimmy rám kacsintott. Bólintással tudtára adtam, hogy mehet és kezébe adtam kezemet. Ő pedig kiforgatott és hátradöntött, és a földet majdnem a hajammal söpörtem fel, lábam pedig a plafont kívánta elérni.
- Brávó! Vissza! - Tapsolt nekünk Laura öröm kiáltások közepette, majd mosolyogva beljebb lépett. Eközben Jimmyvel már újra felvettük álló helyzetünk és együtt vihogtunk hülye öltözékemen, hiszen még mindig az az undorító kórházi pizsama volt rajtam. Pfuj!
- Hát igen! Mindennek meg kell találni a méltó befejezését. - Pillantott ránk elnézőn fogadott anyám és egyben barátnőm. Rámosolyogtam és megöleltem. Ő pedig viszonozta.
- Na, gyerünk, Csipet csapat! Még sok a dolgunk!
Érdeklődve néztem Jimmyre.
- Milyen dologról beszélsz?
- Hát, öhm, ...izé...tudod...még.... Még el kell intéznünk a papírokat, hogy végre hazavihessünk és leléphessünk. - Megkönnyebbültnek látszott.
- Aham! - Összehúzott szemekkel hunyorogtam rá. Nem hittem neki.
- Sam! Ne nézz így rám, tényleg várom már, hogy hazamehessünk! - Olyan őszintén mondta, hogy befejeztem vizslatását, így inkább ejtettem a témát, de továbbra is munkált bennem a gyanú szikrája.
- Oké!
- Jó! Most pedig lóduljatok kifelé, a többit majd én elintézem! - Mosolygott Laura.
Az elektromos ajtón kilépve már kerestem is tekintetemmel a sötétkék színű Nissan Navara 2009-et. És meg is találtam, csak hogy mellette ott várakozott az én Egyetlenem. Nem törődve semmivel és senkivel, vékony hangon sikoltva rohantam életem értelme felé.
- Picim! Hiányzott anyuci, ugye? - Gügyögésem nevetségessé tett, de nem érdekelt. Hiszem két hét után ismét láthattam. Gyengéden simítottam végig a vadnyugati látképpel mintázott tankon és sárvédőn. A táskák szegecsei fényesen és veszélyt sejtetően hegyesen álltak ki a bőr felületéből. A kormányon lógó bőrhasítékok lágyan ringtak a szélben, miközben a króm csak úgy csillogott. Esküszöm még a könnyem is eleredt a látványtól.
Örömömben az ég tetejét is áttudtam volna törni ugrándozásommal. Vállam felett örömittasan hátravigyorogtam Jimmyre és a kórház ajtaján épp kilépő Laurára. Nem pocsékoltam több időt, már fel is pattantam Cowboyra. A nyereg ismerősen fogadta hátsóm betolakodását, a kormány pedig kellően nyújtózott, hogy kezeimtől védelmet élvezzen. Szinte doromboltam a boldogságtól! De azért reális akartam lenni, úgyhogy elkértem a kulcsot gondviselőimtől. A kulcs repült, én pedig könnyedén elkaptam, miközben már nyitottam is a tanksapkát. Elmosolyodtam. Lauráék gondoskodtak arról, hogy teli legyen a tank benzinnel. Egyszerűen imádom Őket! Azonban elbizonytalanodtam, vajon hogyan hozták ide ezt az 1584 cm3-is dögöt? Na, mindegy. Majd később megkérdezem, most nem ez a legfontosabb.
Merengésemből a mellettem felhördülő motor hangja riasztott fel. A Nissan ablaka ráérősen ereszkedett lefelé és kibukkant mögüle Laura mosolygós arca, majd komolyan beszélni kezdett.
- Sam! Most az egyszer arra kérlek, hogy rögtön gyere haza, vár egy kis meglepetés, azonban nem bánom, ha hosszabb úton jössz. De kérlek, azért siess haza. - Gyengéden csókot dobott felém én pedig csak bólintottam. Az autó lassan kigördült a mellettem álló parkolóból én pedig egy-két pillanatig csak néztem utána. Majd, mint akit álmából ébresztenek, elfordítottam a kulcsot az indító nyílásban és életem legszebb hangját hallottam meg. A gyönyörűségtől megremegtem és reszketeg sóhaj tört fel belőlem. Ábrándosan tekintettem a kacifántos szerkezetre, mellyel egy régi káprázatom valósult meg. És mindez még csak néhány hónapja volt.
Lassú mozdulatokkal visszaakasztottam a tartópillért, majd megmozgattam a kicsike belső tekervényeit. Nagyobb gázt adtam és enyhe gurulásra ösztökéltem. Mivel nem volt nagy a forgalom, óvatosan behajtottam az úttestre és még nagyobb gázt adtam neki. Az ereimben a vér dobolni kezdett, a motor dübörgése pedig hangot visszhangot vert.
Az úton haladva elgondolkoztam, hogy merre menjek a következő kereszteződésben, jobbra egy kerülő út lett volna, egyenesen pedig nem kellett volna kerülnöm. A bal oldali az országútra vezetett volna, azzal most nem is foglalkoztam. Úgy döntöttem, hogy most nem kerülök, megyek Lauráék után. Percek múltán pedig mivel Jimmyék nem szeretnek gyorsan hajtani a városban, megelőztem az autót. Miközben a manővert hajtottam végre, egy másik kocsi jött velem szemben. Egy pillanat alatt lepergett szemeim előtt a négy évvel ezelőtti baleset, de nem merültem bele teljesen az emlékekbe. Egyszerűen csak átirányítottam a motort az én sávomba és mentem tovább. Azonban még percekig ezen elmélkedtem. Nem vonta el a figyelmem teljesen, így könnyedén megtaláltam az utcát, amelyben a házunk volt. Ahogy a ház elé gördültem, megláttam egy ismerős, csupán néhány hete látott figurát, kinek megjelenése összezavart.
Köszönöm, hogy végig követed Sam életét, még ha lassan bontakozik is ki és nem mindig részletes, de sokat jelent nekem, hogy itt vagy! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! (És előre is) B.U.É.K!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üdvözlet