Békétlen pillanat

Sziasztok!

Bocs a folytonos halasztásért, de nem igen tudok rajta változtatni, sajna ez van! :( Nos, nem akarok senkit sem föltartani, úgyhogy itt a kövi!

Az író utószavai: Jó olvasást!

Ő is engem nézett. Ugyanazzal a kíváncsi és bosszankodó tekintettel, mint idejövetele első napján. De szeme mindezek ellenére is titokzatos, óvatos maradt. Nem volt benne semmi érdeklődés csak mintha én lennék a legizgalmasabb játék errefelé. Ez az eléggé nagy ellentét elgondolkodtatott. Amiről hirtelen eszembe jutott az, hogy jé, én még tudok gondolkozni, ami csak egyet jelenthet: még nem pusztítottam el minden agysejtem. Hurrá!

De félretéve a hülyéskedést, tovább jellemeztem magamban Doug-ot. Arca mint mindig, most is éppen hogy csak mutatott valami színt. Lehet nem szív elég D-vitamint. Megeshet, nem?! Na, ugye. De menjünk tovább! Amikor észrevette, hogy nézem, na jó. Szinte szuggerálom, eddig összepréselt ajkai egy kedves és lenyűgöző mosolyt villantottak felém. Nem viszonoztam pedig nagy volt a kísértés.

Szemeim inkább elsiklottak róla és négy testvérére esett a pillantásom. Mint mindig, most is ott gubbasztottak mellette, olyan mereven, mint azok a vízköpő szobrok a Notre Dame-i toronyőrben. De tényleg, ezek is vagy mozogtak, vagy nem. Sok volt a választási lehetőség. Az egyik srác a barátnőjével legalább beszélgetett vagyis, szerintem erre utalt, hogy óránként egyszer - esetleg kétszer - megmozdult a szájuk. Nem tóm mit vannak úgy oda. Talán azt hiszik meghallják a menza másik feléből őket? Ez baromság. De egyébként meg mi a francot képzelnek ezek magukról? Minden alkalommal, mikor megjelennek a folyosón a "köznép"-nek - ezek mi vagyunk - helyet kell adnia a négy kádnyi pofájuknak. Mert persze cikizik ám a kisebbeket. De még hogy! Egy csajhoz például odament a szőke maca és csak úgy megkérdezte:

- Bocsi, de te még nem hallottál a samponról? - és kedves mosollyal az arcán ment tovább a dolgára. Szerencsétlen csaj meg csak sírva szaladt a lány WC felé, mert hátrányos helyzetű családból való és már bocs, hogy előbb költenek kajára, mint mindennap samponra! Ettől olyan ideg elkapott - mert persze szem- és fül tanúja voltam a történteknek -, hogy azt hittem odamegyek és tövestől tépem ki az ő haját. De még szerencse - a ribancénak -, hogy ott volt Doki is. Mert amikor elindultam volna felé, elkapta a karom és megrázta a fejét. Ettől kijózanodtam. És úgy voltam vele, hagyom a francba.

Megráztam a fejem, mert megint kezdte ellepni az agyam a köd. Egy pillanatra lehunytam a szemem és mélyet sóhajtottam.

- Nyugalom, nyugalom! Csak semmi para, mert különben valakinek fájni fog! Az persze nem te lennél, de ez most lényegtelen. - csillapítottam gondolatban megtépázott idegrendszerem. Végül sóhajtva fordítottam vissza tekintetem az asztalra ami eléggé nehezen ment. Mert Muksó zavaróan tolakodó tekintettel vizslatott engem, ami eléggé baszta a csőröm, de mégis valahogy örültem neki. Hmm. Érdekes! - elmélkedtem gondolatban.

- Sam! Saaam! - Doki már szinte ordított.

- Mivan má'? - néztem rá mérgesen, de ez sem tántorította el.

- Sam! Legalább öt perce beszélek hozzád és te csak bólogatsz a kérdéseimre, esetleg hümmögsz egyet. Elég idegesítő, de legalább nem ...

- Hé, mi amigo! Nem vennéd rövidebbre? - tényleg azt hiszi hallgatnám ahogy egész nap löki a dumát? Akkor jönne csak el a mébelmoak! Vagy még rosszabb! Ettől az őrült gondolattól még a hátam is libabőrös lett! Jujj!

- De persze! Na szóval röviden annyi, hogy az egyik új csaj állítólag valami pletykát indított el...! - makogta ki

- És? Nekem ehhez mi közöm egyáltalán? - néztem rá értetlenül

- Hát csak annyi, hogy rólad! - hangja elhalkult a mondat végére

- Rólam, mi? - még mindig nem fogtam föl

- Hát rólad terjeszt pletykát! - mondta ki én pedig rábámultam. Eskü. Csak bámultam, mint boci a steakre. De kb. olyan tök értelmesen is. És akkor kattant a dolog. Dühösen néztem Dokira.

- Mit? - löktem oda és megnyaltam kiszáradt ajkaimat

- Azt, hogy "Muksó"-val titokban jártok! - motyogta és nyuszifüleket rajzolt a Muksóhoz

Nem állítom, hogy a nyugodt lelkemről lennék híres és ezt csak bizonyította, hogy elmélyült a hangom. Ami annak az egyértelmű jele, hogy dühös vagyok. Pokolian dühös. Kezem ökölbe szorult, felhúztam az egyik szemöldököm és még visszatartottam a haragom, hangom azonban már egy picit fagyos volt. De nem Dokin akartam kitölteni a haragom.

- Melyik volt az? - kérdeztem végül félig semleges hangon

- Sam! Nem tudom. De amúgy nem kell tagadnod, hogy... - ismételten félbeszakítottam

- Mit nem kell tagadnom? - hajoltam veszélyesen közel ahhoz az okostojás fejéhez

- Hát..., hogy... izé... tudod!

- Nem sajnálom, nem tudom! - most már tényleg a plafonon voltam és még csak azt se vettem észre, hogy az egész menza minket bámul, egyébként se törődtem volna velük

- Halljam Carter! Mondd ki! - parancsoltam rá

- Hát hogy szerelmes vagy belé!

Bevallom egy pillanatig azt hittem viccel. Komolyan. De belenéztem a szemeibe és ott a bizonyosságot láttam a kétséggel bunyózni. Meg akartam nyugtatni, tehát így hozzászóltam:

- Nyugi! Nem a te hibád, csak már kezdtem megfeledkezni magamról! - most már hallottam a csendet és nagyon idegesített, minél hamarabb le akartam lépni - Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem!

- Sam, én nem úgy... - hagyta lógva a mondatot, én pedig csak felemeltem a kezem, hogy ne is fejezze be. Majd ellépve mellette az ajtó felé vettem az irányt. A parkolóba érve keserű, fájdalom teli sóhaj szakadt ki a mellkasomból. A még fennmaradó két órámra fittyet hányva a motoromhoz léptem. És nem is néztem hátra.

Bocs a különös szóért! Am a mébelmoak=világvége! Már csak azért is máshogy írtam le, hi-hi! Remélem remek egészségnek örvendetek, így tudtok nekem kommentet írni! :) Előre is köszi: PinBlue

Hola!