Nem fejezet, de azért elolvashatjátok...

Egy kis filozófia, amit örülnék, ha elolvasnátok!
Nem húzom tovább a dolgot, ha elolvastátok, kérlek írjatok véleményt. Előre is köszönöm!

Sokszor miközben egyik napunk tengődik a másik után, annyi kis dolgot, melyek fontosak számunkra, hátunk mögött messze elfeledve ballagunk, vissza sem nézve. Viszont minduntalan előttünk tornyosulnak azok a tettek, szavak, érintések, érzések melyek nekünk semmit nem jelentenek. Nem értem. Ha most a szívembe vagy legalábbis annak tájékára igazán, őszintén, minden mocskos bűnömmel együtt visszanézek, nem érzek semmit. Sem bánatot, sem szeretetet. És ez megrémít, olykor. Mikor nem gyakorol semmilyen hatást vagy érzési benyomást sem rám, nem bánom azt a bűnt, melyet most is végzek: az életet. Pedig minden levegővétellel érzem, hogy egyszer, ezért az átokért, melyet nem én kértem, sanyarú végzet vár. Tudom, hogy akkor, mikor már semmi jó, de még csak örömmel eltelt mosoly sem lesz képes megkorhadt bensőmet gyógyítva megszánni, vesztem el örökre. És remegve állok majd, ugyan nem a hidegtől, de lúdbőrző háttal és élesen össze-összekoccanó fogakkal egy olyan hatalommal szemben, mit senki sem ért. Talán most, mikor ezeken jár az eszem, mely talán megfogható, mégsem elsődleges, s leglényegesebb részünk, szívem hajthatatlan tam-tamot jár. Sosem kértem, hogy itt, ilyen körülmények között éljek, már hogyha ez, amit valóban érzek annak lehet mondani. Mégis itt vagyok, s gyötör minduntalan, fáradhatatlan buzgósággal egy kérdés:

Én ugyan miért élek?

Anonimus

Egy kissé elgondolkodtató és furcsa, de egy barátnőmnek segített, remélem, - csak ha úgy adódik - nektek is fog!
Teljes hódolattal: PinBlue!